2011. június 29., szerda

A Házsongárdi temető


2011-ben a  magyarság ellen elkövetett sértő cselekedetek, szemmel láthatóan egyre több Kolozsváron (de nem csak) élő magyar ismerősőmnek és személynek keltette fel az ellenszenvét és felháborodását. Azért, hogy a Házsongárdi temetőben elkövetett vandalizmus teljes mértékben megszünjön, közös erővel fontos lépéseket kell tennünk. A több száz éve híressé vált temetőben, azok részére akik netán nem tudnák,  több mint háromszáz sírt, (amiből kb. 250 sír  17-19. századból való) és egyéb kegyeleti helyet lehetne simán műemlékké nyilványitani (és ezt feltétlenül meg kell valósitanunk) amiknek kiemelkedő történelmi és kultúrális jelentőségük van. 
Kagerbauer Antal épitett neogótikus stílusú kripta - a Rhédey-Mikó kripta
Az 1585-ben megnyitott temetőt a polgármesteri hivatal menedzseli. Az önkormányzat minden alkalommal avval az ürügyel áll elő, hogy nincsen pénze a topográfiai mérésekre és a térfigyelő kamerák elhelyezésére a temetőn belül, de valójában még sok más ok is van a háttérben. Mára a temető agyonzsúlfolttá vált, már olyan beton nyugvóhelyek “ is épültek amelyek csupa giccs és abszolut nem odaillők, semmiféle épitészeti sílust nem reprezentálnak,  amelyek véleményem szerint csúnyák és vizuálisan a körülöttük  levő műemlékeket igencsak rontják.  Ha nem teszünk semmit ez ügyben 30 év alatt a magyarság itt nyugvó nagyjainak emlékét örző sírkövei el fognak veszlődni a betonból épitett sokadalmak mögött. 

Sír és műemlékgyalázás ( két 19. sázadi tumba és egy ujjonnan restaurált püspöki sír) az ikáti Bethlen kripta kertjében

Akármilyen furcsának is hangzik, a Házsongárdi temető városunk első számú turisztikai attrakciója. A polgármesteri hivatal élén 1992-től,  12 éven keresztül egy olyan magyarellenes személy volt aki a  közterületek parkjainak padjait háromszinűre festette, és felesleges ásatásokat rendelt el a város központjában ( meg számtalan mást is). Ezek helyett inkább olyan társadalomépitő és a városházára jövedelmet hozó projektek finanszírozását kellett volna támogatnia, mind például a Házsongárdi temető műemlékké való nyilvánítása és a turizmus felkarolása, amiből mára kemény profitot generálhatott volna az önkörmányzat. Reménykedjünk abban, hogy jóra fordul a Házsongárd sorsa, hogy meg fog szünni irántuk a gyűlölet és a műemlékek meggyalázása. 

Kós Károly sírhelye 
Hogy a beültetett facsemeték többet nem fognak eltünni” és ha majd megnőnek árnyékot nyújtsanak etnikai hovátartózástól függetlenül minden olyan személynek aki megemlékezni, imádkozni vagy netán csak látogatóként tér be ide. De főleg azért is,  hogy őseink sírjaival, kápolnáival büszkélkedni tudjanak majd az utódaink is.  

Nincsenek megjegyzések: